Benny Hill angol komikus, színész, humorista és énekes, (eredeti nevén Alfred Hawthorn Hill, Southampton-ban született, 1924. január 21. –én reggel 8:15 kor. A Vízöntő jegyében. Érdekessége a képletének, hogy a születési Aszcendense is a Vízöntő jegy közepén áll. ( meghalt 1992. április 20.) Több külföldi oldalon is utána néztem, van ahol a születési éve 1925, és a halálának ideje pedig Április 19) ez nem befolyásolja az asztrológiai képletét. -A második világháborút követően tejesemberként, eladóként, színpadi asszisztensként és amatőr színészként dolgozott. A televízióban 1949-ben debütált. Az ötvenes években kedvelt rádiós műsorvezető volt, majd 1955-ben megkapta első saját televíziós show-ját a BBC-nél. 1969-ben átment a Thames Television csatornához, ahol húsz éven keresztül készítette a „The Benny Hill Show” című humoros sorozatát, amelyet világszerte több mint száz országban vetítettek, így Magyarországon is. Magyar szinkronhangja, Gálvölgyi János volt. Mesterien alkalmazta többek között a paródia és a pantomim eszköztárát. Erre utalás, hogy a világot jelentő deszkákat az Oroszlán jegy jelöli és ebben áll a Neptunusz bolygó, mely ezt a különleges és néha érthetetlen, sokakat sértő stílusát eredményezte. Nemzetközileg az egyik legkedveltebb humorista lett, akinek show-ját az Egyesült Államokban jobban elismerték, mint odahaza. Benny Hill énekesként is könyvelhetett el sikereket: 1971-ben négy héten keresztül vezette a brit slágerlistákat. Show-ját 1989-ben szüntették be, elsősorban a nők jogaiért küzdő egyesületek unszolására, akik kifogásolták, hogy Hill lenézi a nőket a műsorában. Ezt követően a humorista visszavonult és 1992-ben magányosan hunyt el otthonában, minden bizonnyal szívinfarktus következtében. Holttestére csak néhány nap elteltével találtak rá. Képletében a halál házában, a Szaturnusz bolygó, magányt is jelölő, az életerőt adó Nappal negatív fényszög-kapcsolatban a zárt és titkok házában, 12. házban. Így számomra nem meglepő, hogy a rivaldafény kizárása nélkül, csendben és magára hagyva fejezte be az életét.
Lunczer Judit asztrológus –blogja-